Bocskor, csizma
Még nem is olyan rég a szegény emberek általánosan viselt lábbelije volt a bocskor. Egy darab bőrből készül, csupán szabni, lyukasztani, s fűzni, ráncba szedni kell: mindenki magának csinálta elnyűtt csizma szárából.
A magyarok - felmenőik pusztai lovasok lévén - a régi múltban nemigen viselték: inkább csizmát hordtak, amit viszont német uraik a XVIII. században kemény büntetés kényszerével a közrendűeknek megtiltottak. Valószínűleg csak azóta viselte a magyar ezt az egyszerű lábbelit. Ez lehet az oka annak is, hogy míg az összes környező népnél gazdagon burjánzott a bocskor kultúrája (l. a szabásminták, kiképzési módok, díszítések gazdagságát), addig nálunk pusztán a legősibb, legegyszerűbb változatokat viselték. (Végtére ünnepen csak azért is csizmát hordtak!)
Nem csupán egyszerű, nagyszerű is! Bármely mostani cipővel, bakanccsal, csizmával szemben a bocskor nem kényszeríti a lábat, nem alakítja át, csak a fizikai hatásoktól védi. Tehát benne a járás a legtermészetesebb - mintha mezítláb közlekednénk - , így legegészségesebb is.
Vizes, sáros időben, hidegben, nehéz terepen viszont célszerűbb csizmát hordani. Nem véletlen, hogy a legszélsőségesebb természeti adottságok között élő mongolok a mai napig egész évben csizmát, s nem túrabakancsot viselnek. Pedig nyáron kínai bézbólsapka, vagy szafarikalap van már a fejükön a régi süveg helyett...
E tekintetben legalkalmasabb viselet a magyar seregben 1965-ig rendszeresített, 2-3 mm-es kifordított bőrből készült, határvadász csizma, végig gumizott talppal. Mivel ez már régen nem elérhető, több évi elmélkedés, kísérletezés után megalkottam az azt több tekintetben is felülmúló kézműves túracsizmát.