Szarvaslábszár markolatú ostor

Hagyományos telkes ostor csont markolattal, nyolcágra, búzaszemre fonva. Dereka, tőcsapója sós-timsós magyar bőr.

Régebben szokás volt a markolat ilyetén kiképzése, újabban csak a végére szoktak néhány centi széles csontgyűrűt tenni. Feltehetőleg a markolatcsont egy fejlődési előzmény maradványa. Ősibb változatok még lehettel tisztán csontnyelűek. A Néprajzi Múzeum raktárában még ma is van egy-két szárított, patás, szőrös őzlábnyelű ostor a XIX. századból.

A nyolcág fonás és a tőcsapó saját készítésű bőrből való. A nyél kötését furcsállhatják a hortobágyi ostorokat ismerők, pedig valószínűleg ez az ősibb megoldás a közismerthez képest. Én az 1923-as születésű Aranyos Sándor rideg gulyástól tanultam, aki pedig kondásbojtár korában leste el számadójától, Mizik Pistától a kálvinházi Szabó-tanyán, a Dessewffy uradalmon. A csapó bekötésének módját is furcsállhatják sokan: könnyebben cserélhető a szokásos bevarráshoz képest, a használhatóságót mindeközben a legkevésbé sem rontja.